2018. január 24., szerda

Mire jó a kötelező olvasmány? Mit ajánlanak a szakértők? - IV.

Két kérdést tettünk fel a HUBBY kortárs gyerekirodalmi konferencia előadóinak. 
Az egyik, hogy mire való a kötelező olvasmány, a másik pedig egy ennél jóval konkrétabb kér(d)és: ajánljanak különböző korosztályoknak egy-egy olyan kortárs külföldi vagy magyar könyvet, ami szerintük igazán jó könyv, és amit tényleg kár lenne lehagyni az olvasmánylistákról. 

A válaszok azt mindenképpen igazolták, hogy a kötelező olvasmány, mint fogalom nemcsak revideálásra, hanem már önmagában is tisztázásra szorul, a könyvajánlókban pedig jobbnál jobb könyvek közül csemegézhetnek az olvasók! 

Pásztor Csörgei Andrea vagyok, 1976. 01. 20-án születtem, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium könyvtár- és drámapedagógusa, az EKE-OFI Mikkamakka című gyereklapjának a főszerkesztője, a Kaméleon Olvasóklub pedagógia vezetője vagyok, emellett szabadúszó szerkesztőként is dolgozom.



1. Mire való a kötelező olvasmány? 
Jó lenne, ha eleve nem lenne "kötelező olvasmány", hanem közös olvasmányok, személyre szabott ajánlott olvasmányok lennének. És ezek elsősorban olyan művek közül kerülnének ki, amelyek megérintik a diákokat, olvasásra sarkallják őket, gondolatokat, kérdéseket fogalmaznak meg bennük.
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: 
1-2. osztály - Szegedí Katalin: Lenka/Palkó
3.4. osztály - Kertész Erzsi: ÁllatkávéZoo
egy felsősnek: Seita Parkkola - Pára
egy gimisnek: Szívlapát (versgyűjtemény)
egy szakiskolásnak: Shioban Down - A londoni óriáskerék rejtélye


Csájiné Knézics Anikó vagyok, 1963.08.05-én születtem, mesterpedagógus vagyok és vezető tanítóként dolgozom a Budapesti  Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Emellett a Tanítók Egyesülete elnöke vagyok, és tankönyvíró...



1. Mire való a kötelező olvasmány? 
Nem szeretem kötelező olvasmánynak nevezni! Pont az a lényege a válaszható irodalomnak, hogy élményt adjon, hogy kikapcsoljon, hogy elgondolkodtasson, hogy esetlegesen problémákra megoldást adjon. Mindamellett fejleszti a képzelőerőt, a szókincset.
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: 
1-2. osztály - Fésüs Éva: Csupafül 
3.4. osztály - Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
egy felsősnek: Frank Márton : A világ peremén ( Páratlanok 1.)
egy gimisnek: Wolfgang Herndorf: Csikk
egy szakiskolásnak: Patrick Ness: Szólít a szörny


Gombos Péter vagyok, 1973. 08. 22-én születtem. Egyetemi oktatóként, kutatóként dolgozom a Kaposvári Egyetemen. Fő kutatási területeim: gyermekirodalom, olvasáspedagógia. A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) alelnöke vagyok.


1. Mire való a kötelező olvasmány? 
A diák értő, a művet élvező befogadója legyen az adott regénynek. 
2. Mit ajánlasz a különféle korosztályokból
egy alsósnak: Lázár E.: Szegény Dzsoni és Árnika
egy felsősnek: Luke és Jon
egy gimisnek: Szólít a szörny
egy szakiskolásnak: L. Lowry: Az emlékek őre


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése